Elég könnyen korrumpálni lehet engem azokkal a könyvekkel, amelyekben az írók arról írnak, hogy ők írók és írnak. Mert szeretem, ha egy regény arról szól, amihez szerzője ért – és mihez értene jobban egy író, mint az íráshoz? Jó esetben, persze. (Minden másra ott a KMTG.) Orr, az amerikai tollforgató majdnem-halálos betegségéből úgy-ahogy felépülvén letelepszik egy kék portugál füzet mellé, hogy kiókumlálja következő regényét, amelynek origójában egy rejtélyes kézirat áll – Auster tehát egy regényben lévő regényről ír regényt. A matrjoska-szerű felépítmény pedig tág teret biztosít, hogy átúszhassunk az egzisztenciális thriller és a metafizikai krimi felségvizeire – Orrt hol Brooklyn utcái, hol regényének mélységei szippantják be, és hogy mikor melyik, az egyre inkább összemosódik. Viszonylag kevés „narratív ballaszt*”, sok misztikus bizonytalanság, szeretem az ilyet.

Öt csillagot csak azért nem adok, mert kissé csalódás nekem a vége – az, hogy (spoiler!) az elbeszélő nem elsüllyed az őrületben, hanem kiemelkedik belőle. Persze, persze, ez színtiszta rosszindulat – miért nem tudok tiszta szívvel örülni annak, hogy szegény Orr nem csavarodott be véglegesen? Jó, hát örülök én.. csak azért dramaturgiailag talán erősebb lett volna, ha a lezárás kevésbé földhözragadt. Ha marad egy ajtó kulcsra zárva, ami mögött nem tudni, mi van.

* Ráadásul Auster a „narratív ballaszt” egy részét (szereplők előtörténetét, bizonyos mellékszálakat, stb.) atipikus módon hosszas lábjegyzetek formájában illeszti a szöveghez, egyfelől erősítve a szöveg dokumentum-jellegét, másfelől – talán – ironikusan utal az írás nehézségeire is: hogy lám, Orr, ez a profi regénytechnikus is csak ilyen kacskán képes egybegyúrni ezt a széteső szövegszövedéket.

What can you say after you've finished reading a book by Paul Auster? This is the third I read by him, and it might even be the most puzzling. To come back to my question: there's nothing to say, there's so much to say.

Nothing to say because you just gape at the wall and say "Wow, such a wonderful book!". But at the same time there's so much to say because Auster's books are so rich you could write a paper on them, and a lengthy one at that.

I won't go analyzing this novel, I'm not the right person to do that. I'll just say that there is a book within a book within a book. Therefore, a story within a story within a story, but then the stories are not only three, there's more than that. Those three are the matrioschkas, then there are parallel stories within the main story. There are footnotes, not tons of them, but still. Everyone who knows me is aware that I hate footnotes in novels. Everyone knows I hate such writers as David Foster Wallace. Though at the same time, some of you might know I loved House of Leaves. And this novel by Auster had me thinking of both the novel by Danielewski and the ones by DFW. Both authors draw heavily from Paul Auster, I think.

The stories are all very intriguing - I must say, though, that I was more drawn towards the story within the main story, that is, the story written by the protagonist, Sidney Orr, and that has Nick Bowen as the main character. That one was superb. That's probably one of the reasons why Auster leaves it unfinished. Anyway, all the stories were great, main one included. And the writing. What can I say about the writing? Other than that it's wonderful? No, I really can't say any more than that.

Do not read this novel if you don't like postmodernism. If you do, what are you waiting for? Go for it - now!