The book collates a list of books bought and books read along with thoughts about the books and writing book reviews for a religious magazine. I had not read the majority of books in the lists, so I skim-read through some chapters. I just wasn’t into this book although there were some funny observations that is characteristic of Hornby’s writing style.

It's a love letter to reading and an enabling wink to compulsive book-buyers, delivered with the sort of effortless humor your funniest friend throws into casual conversation. Worth the read, and I'll be making a booklist based on some of the books he mentions.

Another book that I found hard to categorise. This is a collection of columns Hornby wrote for a literary magazine about a decade ago now. It's not book reviews, however, it's something much more interesting: it is a diary of his book purchasing and reading habits. There are sort of bare-bones reviews occasionally, and some extracts of one or two of the more interesting books, but it's mostly his thoughts about the actual reading process, how and why he selected particular books, and how he felt about them.

Hornby also helpfully provides a list of his book purchases and the ones he read, started to read or abandoned reading. Thanks for nothing, Nick, now my TBR pile is not just massive but nearly insurmountable.

It's an interesting approach and I really liked it. Not least because the columns are witty and erudite, which isn't a surprise to anyone who has ever read anything of his or heard or read an interview with him.

Why only three stars? I read the book like a book. Progressively from beginning to end. What I should have done is read one column, read another book, then gone back to read another and so on. Reading this in one big chunk, despite the quality of the writing, made it a tad groundhog day-ish.

But give it a go, it is a really lovely read. Particularly suited I think as either something to read while commuting or as a bedtime book (which is what I did). Bearing in mind my caveat up there about reading it in one go.

This book was a joy!

I have to congratulate myself for reading it, I laughed a lot, unexpectedly, I might think now I quite like the humorous art in which Nick Hornby writes (non fiction, at least). (On a side note, I have to add that I only read one of his novels, which was mostly a struggle, but then again I was quite at the beginning of my journey of reading books in English, so this is the only explanation I can think of now. (finished in January 2016))

I added only one book for my unfathomable long reading list, yay, again kudos to me! :) (Julie Orringer, How to Breathe Underwater: Stories)

I also learned a lot of interesting stuff, trivia about Richard Yates and Seinfeld, for instance, or what the difference is between paperback and hardcover (except the obvious one). LE Or what it means when a book is out of print. Could be a book to come back later to. I am considering reading another non fiction book I own by Nick Hornby. And the rest of his novels. :))) Thank goodness, I am *so* young!

At times, I like to read with a voice in my head. I also like to observe the differences between British and American English. Since I was (am?) on my Scottish McCall Smith trip a lot this year, I think I think (!!) more British now, but again, no problem if this is all in my head. Anyways, voices: the one I heard at times was Monty Don, my gardener friend.

Also, for those of you following my ”currently reading” journey anxiously, rest assured that I broke the spell and yeah, for the first time in ages I could mark the current book as read.

PS I do not know a synonym for journey who would work in this review. Bear with me.

Probably 4,5*.

Overdose di umorismo inglese :) meno suggerimenti di lettura di quel che mi aspettavo, ma scorre bene.

Makes you want to read more.

The absolute BEST THING about this book is that each chapter begins with a list of BOOKS BOUGHT and a list of BOOKS READ, and you can probably guess which list is usually longer.

Though I've read and enjoyed three fiction books by Hornby, his tribute to reading left me feeling uninspired. I didn't add a single title to my TBR list. Maybe it's because he reads a lot of biography. Or maybe it's just because I don't root for Arsenal.

I still say, if you read only one book this year about a man obsessively reading books, make it One for the Books by Joe Queenan.

Es conveniente dosificarlo un poco para no acabar saturada, pero cada uno de los artículos es inteligente, ameno y muy divertido. Una recopilación fantástica.

this book was very funny and very honest, definitely not the most interesting as it’s a bunch of book reviews but i still really enjoyed hornby’s humour and style of writing, so overall a light and easy read.

Mint olvasónapló írónak, akinek Nick Hornby az egyik kedvenc szerzője már egy ideje a perifériámon lebegett a The Complete Polysyllabic Spree, amelyben több, mint kétévnyi olvasmányélményéről ír. Addig kerülgettem, hogy angolul kelljen elolvasni (komolyabb művek angolul való emésztésétől néha még mindig megrettenek), hogy megtudtam, az Európa kiadó hamarosan megjelenteti. Aztán amikor könyvesboltokba került még egy kicsit nézegettem, bele-belelapozgattam, mert úgy szoktam, hogy megvárom míg valami kedvezménnyel meg tudom szerezni, mert néha előtör a sóher vénám.Majd legutóbb mikor belelapoztam pont ott nyílt ki, ahol Dennis Lehane regényéről ír, az Ima esőért pedig pont a múltkor olvasott krimi folytatása. Szóval tudtam én, hogy nem kerülhetem el a végzetemet, s már masíroztam is a pénztárhoz kosaramban a kötettel.
Nick Hornby 2003 szeptemberétől vezetett olvasmányairól egy cikksorozatot az amerikai Believer magazinnál, s az ott megjelent beszámolóinak gyűjteménye a kötet, benne néhány részlettel pár számára emlékezetes kötetből. Ugyanúgy, mint a 31 dal esetében, ahol kb ha 3 számot ismertem az általa felsoroltak közül itt sem ez a lényeg, hanem az ő stílusa, véleménye, hozzáállása a könyvekhez, irodalomhoz. Ami alapvetően szimpatikus.
A kötet elején leszögezi, hogy szerinte a fontos, hogy olvasson az ember. Ha vért izzadsz egy könyvvel, az nem neked való, hagyd a fenébe és keress valami mást (később persze megcáfolja ezt, mert neki is akad kezébe olyan kötet amit ezen elvén alapulva elhajított volna már régebben, de mivel éppen egy olyan helyzetben találta meg, amelyben rá volt hangolódva, elszánt volt, hát sikerült kifognia egy remek könyvélményt). Szóval megint csak biztosított róla, hogy nem feltétlenül gond, ha nem olvasom a kritikusok által ajnározott műveket, egészen addig, amíg olvasok.
Egyébként megvan a véleménye a könyvkritikákról, főleg az angol kritikusokról. Függetlenül attól, hogy jómaga is ebben a körben mozog/mozgott. A Believer magazin egyetlen kitétele az, Hornby cikkeivel szemben, hogy „NE RÁNTSD LE SENKI EMBERTÁRSADAT!”, szóval itt nincsenek fanyalgások, utálkozások, csak néhány finoman gúnyos megjegyzés maximum. Mindenesetre élmény az is, mennyire élvezi azt Hornby, hogy csupa olyan könyvet olvas, ami nem különösebben akasztja ki. Minden hónap elején felsorolja a könyveket amiket megvett és amiket elolvasott. Ez utóbbiakról rövidebb-hosszabb bekezdésekben ír is.
Jópofa benne, hogy lépten-nyomon összehasonlítja az angol és amerikai kultúrát: elvégre angol létére egy amerikai lapnak ír, olvasmányai főleg angolszászok és a kortársaktól, néhány klasszikustól valamint barátoktól és családtagoktól valók. Itthonról persze az a kritika érte, hogy más nemzetek könyveiből nem olvas, de ha jól megnézzük az angol meg amerikai könyvpiacot, a mennyiség mellett, ami ott megjelenik, egyszerűen nem is várható el tőle, mert még így se nagyon sikerül neki lépést tartania a kurrens irodalmi élettel. Ja és a fő poénok közé tartozik, hogy néha muszáj magyarázkodnia, mert vannak olyan olvasók akik egyszerűen nem veszik az ő humorát.
Itt van mellettem a kötet és arra gondoltam, hogy idézgetek belőle, de majd minden oldalon találnék valamit, s akkor meg már perel majd az Európa Kiadó. Ja és hogy negatívumokat is említsek: kicsit nehezen megy magyarra átültetve az olvasók megszólítása (tegezés/magázás örök kérdése), a popkulturális utalásokat nem mindig sikerült lefordítani (rögtön az elején ott a zavaróan egy az egyben fordított sorozatcím, a The Sopranos- Szopránók, amit itthon ugye Maffiózók címmel nyomnak), plusz az egyik fejezet elején lemaradt az elolvasott könyvek listája. Ezen a ponton néztem meg a Believer magazin honlapját. Itt aztán kiderült, Hornby egész mostanáig folytatta ottani tevékenységét, 2008 szeptemberében hagyta csak abba. Szóval a Complete Polysyllabic Spree (hogy az eredeti címnél maradjunk) nem teljesen komplett. Ráadásul az utolsó cikkében pont írt megint egy olyan könyvről amit én is olvastam: Cary Grant: A class apart. Kíváncsi vagyok, mi volt erről a véleménye. (Az utolsó adag esszégyűjtemény a Shakespeare wrote for money címmel jelenik meg decemberben.)
Egyébként nem sok olyan könyvről van szó Hornbynál amit ismerek. Pedig néhány még magyarul is megjelent, bár a legtöbb a kurrens angolszász irodalomból való, s nem csak regények, de novellagyűjtemények és nem kevés tényirodalom is ide tartozik. Mindenesetre ahogy várható volt, pár kötet felkerül majd az elolvasandó könyvek listájára.
Lényeg a lényeg, hogy nem csalódtam a könyvben. Beletekinthettem abba, hogy egy profi mit és hogyan olvas, valamint ír erről zseniálisan. Abból is látszik, hogy mennyire nekem való volt ez a kötet, hogy ilyen hosszan képes voltam írni róla. Azt hiszem, máris megvan az év könyve nálam.

eredetileg: http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/20...

The Complete Polysyllabic Spree es la recopilación de una columna de Nick Hornby que aparece cada mes en la revista Believer y en la que comenta los libros que ha leído en el mes pasado. Es un estilo parecido al de '31 canciones', mezcla de reseña/crítica y relato autobiográfico. Y no importa si no has leído los libros de los que habla, porque más que hacer una crítica ortodoxa de un puñado de libros, lo que hace es hablar de su experiencia como lector y de sus hábitos de lectura, de la satisfacción que produce leer pero también de las decepciones que nos llevamos, de comprar libros compulsivamente aunque sabemos que probablemente no los leeremos nunca, de como unos libros nos llevan a otros, de como nos gustaría tener unos gustos lectores amplios pero como casi siempre acabamos leyendo el mismo tipo de libros, etc. Y en todo momento consigue transmitir toda la pasión que siente por los libros. Y, como es Nick Hornby, lo hace con una ironía deliciosa que nunca llega al sarcasmo gratuito. Y, como es Nick Hornby, nunca se muerde la lengua, y tanto puede decir que no soporta el libro de moda como el clásico de turno. Y, aunque a veces no esté de acuerdo con él (¡cómo no puede haberle gustado el 'Cándido'!), siempre disfruto enormemente leyéndolo, porque siempre es divertido y nunca cae en los fuegos artificiales. Y me he dado cuenta que es un trozo de pan y que es la típica persona de la que me gustaría ser amiga.

After the introduction, as the authors insistence, I stopped reading - I do not need to read another book about reading.