варто зізнатися, що ніщо так не заспокоює мене перед сном як такий нон-фікшн

A közgazdaságtan az a buborékszemüveges kockagyerek az osztályban, aki bármit, de tényleg bármit megtenne, hogy kúlnak tűnjön. De hiába kapálódzik, a többiek jobbára kinézik maguk közül: nem is tudomány ez, gondolják, csak jóslás, ráadásul még unalmas is. (Más kérdés, hogy 20 év múlva az érettségi találkozóra ez a srác fog égőpiros Lamborghinivel érkezni.) No most ami Levittet illeti, valóban életrevaló kísérletet tesz az előítéletek eloszlatására, bár ehhez szüksége van egy újságíró (nevesítsük: Dubner) segítségére. Kettejük együttműködésének eredménye a Freakonomics* c. kötet.

No most az efféle szövegek kulcskérdése, hogy a szerző(k) megtalálja(-ják)-e az üdvös egyensúlyt az anekdoták és az adatok között. Mert ugye vicces anekdotákból bárki tud többé-kevésbé szórakoztató valamit rittyenteni, csak épp három nap alatt elfelejti az ember, hogy egyáltalán olvasta. Ugyanakkor hiába van tele egy adott szöveg releváns információkkal, ha két oldal után úgy érezzük magunkat benne, mintha víz alá nyomnák a fejünket. Az alkotók, ezt ki lehet jelenteni, megtalálták az egyensúlyt, könyvük kellemesen elszállt, ugyanakkor valódi tudást közvetít, izgalmas elegy - az ember hajlamos eltekinteni tőle, hogy valójában minden, csak nem forradalmi.

A Freakonomics ugyanis kábé pont azt csinálja, amit a közgazdaságtan úgy általában: fog egy hipotézist, megkeresi a hozzá tartozó adathalmazokat, az adathalmazokból kibányássza azokat, amelyek korrelálnak egymással, majd levon bizonyos következtetéseket. Amiben Levitt kicsit több, mint kollégái, az tényleg csak annyi, hogy szélesebb perspektívában gondolkodik, olyan kérdéseket is feltesz, amelyeket mások nem, és olyan adathalmazok korrelációját is leellenőrzi, amelyeket mi nem kötnénk össze a témával. A folyamatban részt vevő változókra (nevezhetjük őket embereknek is) ható ösztönzőket szabadabban kezeli, vagyis nem ragad le a piszkos anyagiaknál, hanem el tudja képzelni, hogy bizonyos dolgokat absztrakt jutalmakért (jó lelkiismeret, pozitív önkép) teszünk meg. De amúgy ez egy botegyszerű kötet, ami semmiféle alapvető szemléletváltást nem hirdet, hacsak nem számít szemléletváltásnak annak kijelentése, hogy a közgazdaságtan sokkal több mindenre ráhúzható, mint ahogy azt hittük.

A kötettel kapcsolatos általános problémák, úgy hiszem, két dologból fakadnak. Az egyik Levitt azon alapvetése, hogy a puszta adatoknak nincs erkölcsi minősége. Ha az jön ki, hogy az abortusz engedélyezése a hetvenes évek Amerikájában közrejátszott a bűnözés zuhanásában a kilencvenes években**, azzal semmit sem kíván mondani az abortuszról mint morális döntésről - egyszerűen leírja a következtetéseit, te meg kezdjél vele valamit. Ezzel szerintem semmi gond nincs. A másik lehetséges probléma pedig a közgazdaságtan sajátos jellegéből adódik. A közgazdaságtudomány ugyanis speciális tudomány abból a szempontból, hogy nem tud laboratóriumi körülmények között kísérleteket elvégezni, tehát ha bizonyítani akar egy hipotézist, keresnie kell megfelelő adatcsoportokat, amelyeken keresztül megteheti ezt. Magyarán ha azt állítom, hogy azok az afroamerikaiak, akik hagyományos "fehér" keresztnevet kaptak szüleiktől, sikeresebbek, mint akik nem, keresnem kell egy kazal kimutatást, statisztikát, dokumentumot, és ezekből kell összefésülnöm valamit, ami bizonyítékra hasonlít. Sajnos minél speciálisabb egy hipotézis, annál nehezebb megtalálni a hozzá passzoló adathalmazt***, következésképpen jogos a felvetés, hogy Levitt állításai bizonyos szituációkban talán kontrollmérésre szorulnak.

Ezek tehát a (lehetséges) általános problémák. A személyes problémám meg csak annyi, hogy a könyv utolsó harmadát nyugodtan el lehetett volna hagyni. Itt a szerzők nem tudtak ellenállni a késztetésnek, és összegereblyézték az első kiadás után megjelent törmelékeiket (cikkeket, bloggbejegyzéseket, stb), majd hozzácsapták az egészhez. Csak épp lesüt róluk az esetlegesség, az, hogy voltaképp meg nem gondolt gondolatokról van szó, amelyeket még emészteni kellett volna.

Különben meg jó.

* A kötet magyar címe ("Lökonómia") kicsit irritál, igyekszem kerülni a használatát. Értem, hogy a fordító eléggé meg volt lőve a magyarításával, de azért na.
** Ez amúgy a szerzők legtöbb vitát kiváltott tanulmánya. És egyben a legizgalmasabb is, mert tökéletesen illusztrálja Levitt módszerének sajátosságait, amikor két, egymástól csaknem két évtizedes távolságban lévő adatcsoportot vet össze. Ez másnak eszébe sem jutna, de Levitt képes kilépni a keretből - ez az ő skillje.
*** Nyilván az internet, a "big data" rengeteget segít abban, hogy ez a probléma idővel nem létező legyen.

This is an interesting book with some startling hypothesis, and frankly I liked it a lot more than I expected. It was written by an economist (Levitt) with a hyper curiosity and a journalist (Dubner) who found the economist refreshing in his world view and his inventiveness. Nothing in this book is about economics as we generally know it. Instead, it’s about “the riddles of everyday life.” It’s about “how the world really works.” It’s about “the hidden side of everything.”
The book’s central idea is “if morality represents how people would like the world to work, then economics shows how it actually does work.”
Some of the chapter titles seem to be silly on the surface, but as you read the chapters, they make sense:

“What do schoolteachers and sumo wrestlers have in common?” (Cheating!)

“How is the Ku Klux Klan like a group of real estate agents?” (Information!)

“Why do drug dealers still live with their moms?” (No money!)

“Where have all the criminals gone?” (Not born!)

The book is well written and presents its arguments well. I will admit to occasionally skimming when it got a bit bogged down in statistics, but fortunately that wasn’t too often.

A couple of startling arguments stood out, especially in light of the current threat to Roe v. Wade.

“Perhaps the most dramatic effect of legalized abortion, however, and one that would take years to reveal itself, was its impact on crime. In the early 1990s, just as the first cohort of children born after Roe v. Wade was hitting its late teen years – the years during which young men enter their criminal prime – the rate of crime began to fall. What this cohort was missing, of course, were the children who stood the greatest chance of becoming criminals. And the crime rate continued to fall as an entire generation came of age minus the children whose mothers had not wanted to bring a child into the world. Legalized abortion lead to less unwantedness; unwantedness leads to high crime; legalized abortion, therefore, lead to less crime.”

“What the link between abortion and crime does say is this: when the government gives a woman the opportunity to make her own decision about abortion, she generally does a good job of figuring out if she’s in a position to raise the baby well. If she decides she can’t, she often chooses the abortion. But once a woman decides she will have her baby, a pressing question arises: what are the parents supposed to do once a child is born?”

All these so called “pro-life” fanatics (really forced birth fanatics) should think about this when they are screaming about dead babies and rising crime rates. Maybe, just maybe, if they stopped forcing their world view on others and let us make our own decisions about our lives, the world would be a better place.

A different, fascinating book.