Eszembe jutott Füst Milán naplójának egy része. Osvát mondja egy regényéről (Szakadék), hogy ezért és ezért „nem hiszi el”. Meg aztán mond róla ott Kassák meg Illyés meg mások is ezt-azt. Ezek egy része illik erre a regényre, mások meg nem, de abban biztos vagyok, hogy ezt az írást darabokra szedték volna.
A Sophie választ előtt jó tíz évvel írta. Ha úgy esik, ezt olvasom előbb, nem veszem kézbe a Sophie-t – ha mégis, lehet, leteszem, mert – érzésem szerint – ami abban „nem jó”, ami abban zavart, az töményen van meg ebben.
Mégis, ez egy vasokos kötet, 37 ív, és én elolvastam. Pedig könnyen teszek félre könyveket. Tetszik, ahogy Styron ír, és tetszik Bartos fordítása.
És mégis-mégis. Először is, van egy mesélőm, aki egy darabig a központi alak, annyira az, hogy azt hittem, ő a központi alak. De aztán elkezd valaki mesélni egy másik alakról, annyit mesél róla ő is és a mesélő, hogy azt hittem, az a központi alak. Aztán meg már minden a mesélőnek mesélőről szól, úgyhogy talán mégis ő a központi alak – hát, itt mintha szétfolyt volna valami. Ráadásul egyes jelenetekről nem tudtam, ki is meséli, az első számú mesélő nem mesélhette, mert nem tudhatott róla ilyen részletességgel, legfeljebb „irodalmi igényű rekonstrukciót” végezhetett volna, de hát nem jelzi, hogy azt végzett, akkor meg ez valami posztmodern humor vagy egy mindentudó narrátor megjelenése – de ezeket sem jelzi Styron. Aztán meg: a szereplők mániákusan önanalizálnak, amivel magában semmi baj – csakhogy nekem már ez olyan mennyiség, hogy nem egyszerűen szétviszi a történetet, hanem leválik arról, felbillen a mérleg, mintha a történések egy-egy analízishez lennének rendelve. Ebben különösen zavaró egy sokadik alak belépése, aki szintén, mintegy bónuszként elemzi nekünk az életét – és ez azt a gyanút ébreszti bennem, hogy Styron számára a vaskos hatáskeltés volt a lényeges, valami robosztus dramaturgiai, történetbeli vagy pszichológia csattanóhoz jutni. Ez pedig ebben a töménységben: giccs.
(Azt hiszem, Styron egy igazi nagyregényt akart írni. Belegondolva: ha három részre bontja, három központi alakkal trilógiát csinál – szerintem jobban járt volna. Szerintem; sacc.)
De, mondom, elolvastam, és élveztem is mindezek ellenére, és aki ártatlanul fejest ugrik a könyvbe, az, mindvégig megőrizve ártatlanságát, élvezni fogja. A Molyon 3,5 csillagra tenném.